2010. július 23., péntek

Dühítő:(

Nem igazán szoktam írogatni de most megint kikívánkozik belőlem valami, úgyhogy most megint szösszenet következik.
Ami most feldühített és most már tele van a hócipőm a dologgal az az, hogy kapom sorra az emailokat, hogy nyertem, kisorsoltak juj de nagyon szerencsés vagyok a több millió ember közül. 
Először még el is olvastam a leveleket, de amikor jött, hogy add meg a mobilszámodat akkor már büdös volt a dolog. No ez az amit soha nem adok meg azóta, hogy egyszer regisztráltam egy oldalra, és ott kapnom kellett volna egy pár csengőhangot ingyen, de ez nem történt meg. 
Sőtt!!! Olyannyira nem, hogy utána úgy szívta le a cég a mobilomról a lóvét, hogy öröm volt nézni, szolgáltatás meg óne. Alig tudtam megszabadulni a cégtől, ő persze meg engem szabadított meg egy pár ezressel addig.
No azóta nem hiszek semmilyen ilyen dologban.
Most már kapok ám telefonhívásokat is ilyen olyan biztosítóktól, cégektől is, de hogy a számomat honnan a francból szedik azt nem tudtam még kideríteni, de nekik nem hiszem, hogy ez olyan problémát okozna. (De persze ha te próbálnál meg megkapni egy mobilszámot felköthetnéd a nacidat mint magánszemély!)
Megosztom veletek a legdöbbenetesebb élményemet ezzel kapcsolatban. 
Kicsi fiam mikor született (már 7 éve annak is) és hazajöttünk a kórházból jött egy levél egy cégtől (baby termékeket forgalmazótól), hogy gratulálnak és már jött is az ajánlattétel az ilyen-olyan dolgokra. 
Hamarabb tudták hogy megvan a pici fiam mint sok ismerősöm:))
Aztán kiderült a turpi! Hát a kórház bizony kiadja az adatokat ezeknek a cégeknek a babákról. 
Szemét egy dolog! Utána meg nem tudsz megszabadulni tőlük.
No a lényeg a következő: 
Amióta nézem a Svindlerek nevezetű műsort rájöttem, felvilágosítottak, hogy ha nem regisztrálsz vagy jelentkezel egy oldalra akkor nem is sorsolhatnak ki. Ugyanis mi alapján. Blöff az egész, csak a pénz kell nekik amit akkor fizetsz ki ha megadod a mobilszámodat. És akkor még jön a szívás neked is és nekik is.:))
És könyörgöm az emberek ezt a maszlagot még mindig beveszik?!
Be sajna, de számomra túl szép hogy igaz legyen. 
És sajnos nem is igaz sohasem.:)

4 megjegyzés:

Rora írta...

életbiztosítás, lakásbiztosítás stb detto, meg kell tanulni védeni magunkat ez ellen. Már a mobilra is jonnek a reklámok, kulonbozo ál-felmérések. :((

Ili írta...

Nagyon meg értelek!! Nekünk szinte minden nap szól a vezetékes telefon, hogy valami ajánlat, statisztika, de például tegnap( nem először ) gyerek hangon mondják a magukét. Nem szoktunk bele menni a beszélgetésbe, mert már nagyon bosszantó. Nem is kellene a telefon, de az internet erről használható.

julcsi55 írta...

Az igazság az hogy ezeket a dolgokat tiltani kellene, mert az apró betűs rész ugyan mutatja a lényeget, 3000ft/hét a szolgáltatás díja, mire regisztráltál észre is veszed, vagy nem már késő!
A figyelem és utána járás mindig meg kell előzze a cselekedetet, mert sok a hihetetlenül leleményes reklám fogás. Az emberek jóhiszeműségét kihasználó gátlástalan ember!

Unknown írta...

És simán, sokan is! A legutolsó ez az autós móka volt, mikor rengeteg autón ott virított a felirat!!! Lépj be te is, majd mi fizetjük a részletet! Csak 180000!!!! És mennyien voltak!! Befizették!!! Könyörgöm, nem volt gyanús??? Fizetünk csak előbb te! És ez csak egy a sok ezer közül, pedig már nem az első volt de félek nem is az utsó! :(
Ennél jobban már csak a küld tovább e-mailt utálom, Csak 10 ember éééés hihhhetetlen szerencséd lesz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!...................