2010. március 30., kedd

Patchwork origami

Nézelődés közben rábukkantam erre a technikára. Megtetszett és mivel volt egy kis időm el is próbáltam készíteni egyet. De volt egy kis gondom vele. 
Először is a technikát megmutatom nektek:
A képek alapján nem is volt olyan nehéz elkészíteni, csak egy gond volt vele. Akárhogy hajtogattam, vasaltam mindig csak egyszínű lett a vége. Fogalmam sincs hogy a csudába kell csinálni, hogy két különböző színű legyen a végén. 
Az én hajtogatott galdioluson ilyen lett:
Az eleje gyönggyel van összefogatva, a háta pedig ilyen egyszerű.
Nekem jobban tetszene ha olyan lenne mint az első képen fent, de béna vagyok hozzá megfejteni a technikát. Ha valaki csinált már ilyet és tudja a titkot kérem szépen ossza már meg velem is.:(
A lényeg a lényeg, hogy ezzel a technikával fog majd készülni a közeljövőben egy kis kosárka húsvétra. Majd fotózgatok közben hogy nektek is segítsek az elkészítésben. (Csak legyen végre egy picivel több időm végre!!!)

4 megjegyzés:

Kata írta...

Szia Moncsi!
Kardvirág :) kiindulópont: a kész kétféle anyagból összevarrt "nagy" négyzet. Most döntsd el, hogy milyen virágot szeretnél: olyat, aminek a szirmainak csücske pont az alapnégyzet oldalán van (geometrikus faliképhez), vagy olyat, aminek a szirmai lenyúlnak egy kicsit az alapnégyzet alá (ruházat/táska/stb. vidámabbá tételére).
Ha a pontos virágot szeretnéd végeredményül, akkor a kiinduló "nagy" négyzeteden az oldalszélesség 1/6 részének megfelelő távolságban jelöld be a hajtásvonalat, ha a lelógó szirmút, akkor az 1/6 résznél kicsit nagyobb távolságban. Halványan rajzold be az átlókat, jelöld meg a négyzet közepét. A vonalak rajzolását ismételd meg a hátoldalon is. Hajts be minden oldalt a 3. ábrán mutatott átfedéssel. Erősen nyomd és gombostűzd le ebben a helyzetben.(Ki kell nyitnod az 1. sarkot, amit behajtottál, és aládugni az anyagot a következő hajtásból.) A 4. ábra szerint húzd ki az A pontot teljesen, a sarkokat a mutatott sorba igazítva. Csinálj 2 kis öltést, hogy egyben tartsd a rétegeket a B pontban, közel öltve, de ne keresztül az alapon. Az 5. ábra szerint nyisd ki az A pontokat, majd lapítsd szét négyzetet csinálva mindegyik sarkon. Nyomd le (esetleg vasald le) és gombostűzd le. A 6. ábra szerint fordítsd meg. Húzd az egyik C pontot középre és gombostűzd oda. Ismételd meg az átlósan elhelyezkedő C ponttal. Most készítsd el az első 2 szirmot: nyomd az A pontot középre, és csinálj 1-2 öltést keresztül minden rétegen, hogy a helyén tartsd, majd ismételd meg a szemközti A ponttal. Ismételd meg a lépéseket a megmaradó 2 C és A ponttal. Szeretettel új olvasód, Kata

Moncsi írta...

Köszönöm szépen a segítséget Kata!

Mária írta...

Marko írta: Valóban ahogy Kata is írta, kicsit több lépés vezet el a megoldáshoz. / pl. nem mindegy, mennyit hajtunk be a széleken először, tehát a lap felének egyharmadát../
Hajtogatni jól hajtogattad, csak kétféle anyagból kell ahhoz, hogy a virág kiemelkedjen. A virág színe az első hajtásoknál " belül" legyen, erre hajtogatjuk a széleket.A végén a kis szirmokai kissé ki kell bővíteni, kiemelni. Egyébként a tied is pont olyan lesz, ha ezt megcsinálod, mint a minta. Köszönöm az ötletet: Marko